Vadgesztenye

A vadgesztenye (bokrétafa, lógesztenye, Aesculus) a kétszikűek (Magnoliopsida) közé tartozó szappanfafélék (Sapindaceae) családjának egyik legismertebb nemzetsége mintegy 15 fajjal.

Származása, elterjedése
A nemzetség holarktikus – Észak-Amerikában több faja él, mint Európában. A fajok többsége a mediterrán éghajlatot kedveli, de némelyik (például a közönséges és a hússzínű vadgesztenye) a Kárpát-medencében is megél.

Megjelenése, felépítése
Az egyes fajok fák vagy bokrok. A fák koronája általában terebélyes. Átellenesen álló, ujjasan összetett, hosszú nyelű levelei 5–9 visszás tojásdad alakú, fűrészes élű levélkéből állnak. A levélkék válla elkeskenyedik, a csúcsuk hegyes. A levelek erezete élre futó, szárnyas.

Két-, illetve háromszínű virágaik nagy, felálló bugákba állnak össze. Termésük a gesztenye (Castanea) fajokéhoz hasonló, azokénál kevésbé tüskés, bőrszerű tok. A magvakon nagy köldökfolt látszik.

Életmódja, élőhelye, termesztése
Lombhullató. Homokos és agyagos talajokon is megél.

Magvait ősszel vagy tavasszal, lehetőleg előcsíráztatás után a szabadba vetik – köldökfolttal lefelé, barázdákba. A kertészeti változatokat tavasszal oltással vagy nyár elején szemzéssel közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) alanyon szaporítják. A cserjés vadgesztenye (Aesculus parviflora) feltöltéses bujtással és gyökérdugványról is szaporítható.

Felhasználása
A közönséges vadgesztenye az aranyér, a vénás és hajszálér-keringési elégtelenség kezelésére ajánlott egyéb érerősítő növényekkel együtt, mint például a nagylevelű csodamogyoró, a kanadai aranygyökér és a szilvalevelű bangita. A gyógyászatban felhasznált része a kéreg, levél, mag. A mag nagy keményítőtartalma miatt vadtakarmánynak is használható.[1]

Károsítói
A vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ohridella) 1985-ben jelent meg Macedóniában. 2000-ben már Közép- és Kelet-Európában is általánosan elterjedt. Különösen a városokban ültetett fákat fertőzi.

Forrás: Wikipedia